10. Fejezet

* Zayn szemszöge *

- Hol a rohadt életbe van az elsősegély doboz?! - háborodtam föl. Mindegy, hagytam az egészet a fenébe, vissza kell sietnem Bellához, már egy jó ideje eljöttem, legalább 10 perce. Ahogy átfutottam az erdőn és pár méterre voltam a sziklától, nem láttam Bellát.. SEHOL! 

- Bella! Bellaa!- kiáltottam újra és újra.. de hiába. Választ nem kaptam. 

A barátnőm szólítása után erőt vettem magamon, majd odarohantam a sziklához. Körbetekintettem, de sehol nem láttam. Újra szólítottam, majd leguggoltam a pereméhez és lenéztem. Megláttam Bellát. 

- Úr isten Bella!

Sietve lementem hozzá, majd megnéztem a pulzusát és hál' istennek volt. Szólítgattam és puszilgattam, néha megveregettem az arcát, de nem eszmélt, nem reagált semmire sem. Pár másodperc múlva végigkémleltem a testét, láttam, hogy nagy lehetett az esés. Amikor megláttam, hogy hátul szőke haját vér borítja, szemeim könnybe lábadtak és sírni készültek. 
Ahogy felmértem a helyzetet, hívtam a mentőket. 

- Mentő szolgálat, tessék?
- Történt egy baleset a város melletti erdőben. Egy lány lezuhant egy szikláról, a feje vérzik és nem eszmél! Pulzusa az van. Siessenek ahogy csak tudnak! 
- Rendben uram, sietünk a helyszínre. Kérem nyugodjon meg. Körülbelül 5 perc és ott lesz a mentő egység.

Először arra gondoltam, hogy felviszem Bellát, de egy kicsit elgondolkoztam rajta és inkább nem csináltam semmit. Kétségbe esve vártam a segítséget.
Pár perc múlva megérkeztek a mentősök egy hordággyal. Még pár apróságot megcsináltak és felemelték őt rá, majd berakták a mentő autó hátuljába.

- Uram. Ne aggódjon, minden rendben lesz. A hölgyet kivizsgálják majd a kórházban és mindenről tájékoztatják önt és a hozzátartozókat. Mi még maradunk felmérni a helyzetet, hogy mi történt valójában. Ön addig menjen velük, a kórházban majd megmondják a teendőket. 
-  Köszönök mindent. Viszlát! - elköszöntem.

A rövid beszélgetés után, beszálltam a járműbe. Aggódva néztem a szeretett lányt miközben bezárták az ajtókat és nemsokára el is indultunk. Kezeit a kezeim közé vettem, majd homlokomhoz emeltem és suttogni kezdtem, hogy "nem lesz semmi baj". Most éreztem igazán, hogy szeretem Bellát és nem akarom elveszíteni. Azt meg nem köszönném meg magamnak, ha talán valami nagy baja lenne, vagy akár meghalna.. magamat hibáztatnám a dolgokért és én találom magamat felelősnek is. Én voltam az, aki nem vigyázott rá és magára hagyta. Már kezdek abba belefáradni, hogy elvesztem az embereket.. folyamatosan. Olyan érzések kavarognak bennem, hogy legszívesebben meghalnék. 

- Megérkeztünk. - szólt gy mentős, majd felemelték a hordágyat Bellával együtt és letolták a mentő autóról.

Kapkodtam én is a többiek után, majd mondták, hogy üljek le valahová a közelben és várjak.
Bellát épp kivizsgálják, hogy mi baja van. Ebben a pillanatban megérkezett az anyukája és sírva rohant oda hozzám.

- Hol van a lányom? Az én drága kislányom? Ugye jól van? Mi történt?
- Tessék megnyugodni. Még én sem tudom, hogy mi baja van. Nem rég értünk be és most vizsgálják, hogy jól van e, meg hogy mi van vele. 
- Jaj, csak ne legyen semmi baja. Kérlek istenem!
- Semmi baj, nem lesz. - nyugtattam a kétségbeesett anyukát.

Kicsit hosszabb idő után, Bellát sietve vitték ki a szobából, ahol épp kivizsgálták őt. Roxy néni ( Bella anyukája ) aggódva nézett rám, majd megkérdezte, hogy hová viszik. Én sem tudtam, úgyhogy felvontam a szemöldököm és megráztam a fejem. Nem is olyan sokára, egy fiatal hölgy, aki ápolónő lehetett vagy valami orvos, odajött és megszólított minket. 

- Maguk Bella Gomez hozzátartozói igaz? - kérdezte.
- Igen. - válaszoltam.
- Bella eszméletét vesztette. Pár óráig még kómában lehet. Most viszont az orvosok a műtőbe vitték, mert azonnali időben meg kell műteni. Hatalmasat eshetett, valószínűleg a fejére. A koponya megsérült az aggyal együtt, erős agyrázkódást kapott, amit az követhet hogy nem fog emlékezni sok mindenre. Pár ilyen esetünk volt már. A betegeink általában kiesnek évek, vagy jobbik esetben hónapok. Mivel ennek a lánynak súlyos a betegsége, ezért akár évek eshetnek ki. Szóval az első 10-15 évre emlékezhet.. a többire nem. Reméljük a legjobbakat, hogy nem kell újratanulnia járni vagy beszélni. Most megműtik az orvosok és reméljük minden rendben lesz. A fejleményekről majd értesítem önöket.
- Köszönjük szépen.

Bella anyukája elment kávéért én pedig végig azon gondolkoztam, hogy mi lett volna akkor, ha Bella hallgat rám és nem veszi le a cipőjét. Vagy mi lett volna ha később megyünk és tényleg felveszi? Vagy ha inkább eszébe sem jut levenni. Vagy akár ha nem mentem volna el és nem hagytam volna ott egyedül, vagy isten tudja. De most.. az sem biztos, hogy fog rám emlékezni. De ez a legkevesebb. Lényeg, hogy a fontosabb dolgokra emlékezzen, mint például a szülei, családja és a barátai. Én nem vagyok olyan fontos. Tudjon járni és beszélni. Lényeg az hogy minden úgy legyen mint ezelőtt, csak annyi lesz a hiba hogy rám nem fog emlékezni. És semmire ami 2 évvel ezelőtt történt.. vagy akár több. Kezdhetem újra meghódítani és bevetni újra a trükköket. Lehet már nem is lesz olyan mint a balesete előtt. Lehet visszahúzódó lesz és félni fog a vad kalandoktól. Mi lesz ha nem tetszem neki és elküld melegebb éghajlatra? Én ezt nem akarom. Pár hete ismerem de nekem még is ő a mindenem.. ami megmaradt az életemből

Hatalmas gombóccal a torkomban álltam fel és a felém közeledő orvoshoz siettem.
- Hogy van Bella? - kérdeztem köszönés nélkül.
- A műtét sikeres volt. Minden rendben van. A kisasszonyt nemsokára beviszik az egyik szobába. Többet nem tudok önnek mondani, majd az ápoló nő megmondja a teendőket. További szép napot. -ezzel el is sietett.
Pár másodperc után, a sarkon feltűnt az ápolónő.
- Gondolom már beszélt önnel az a férfi aki Bellát műtötte.
- Igen. - válaszoltam izgulva.
- Nos. A műtét sikerült. A hölgyet elvittük a szobájába. Látogatási időre pedig 15 perc van megszabva az állapota miatt. Jól gondoltuk és körülbelül 1-2 év maradt ki az emlékezetéből. Eszméleténél van és tudja a saját nevét, az édesanyja nevét és egyéb alap dolgokat.
- Köszönöm. Ha lehetne, m..most megnézhetem? 
- Persze. Jöjjön utánam.
Az igencsak kistermetű lányt követtem. A 153-as szobához kísért majd benyitott és betessékelt. Ahogy Bellát megláttam, ledermedtem. Tisztában voltam azzal, hogy majd nem emlékszik rám. Úgy álltam ott mint egy idióta. Nem tudtam hogy kezelni a dolgot.. nem tudjam hogy kezdjem el. Nem tudtam, hogy meg fog -e rémülni, vagy nem reagál jól? Félek..

* Bella szemszöge *

Ahogy lassan kinyitottam a szemeimet, érzékeltem, hogy valaki bent van a szobában. Oldalra fordítottam fájó fejemet és a hatalmas alakra néztem. Öltözéke igen vonzó volt; fekete csőnadrágban, fehér V nyakú póló és szexin belőtt séró. Beszélni készültem, de a szám nem hagyott el szavakat, csupán csak halk nyögést és egy hatalmas levegővételt. Így hát intettem neki, hogy jöjjön közelebb.
- Szia. - szólt halkan én pedig elmosolyodtam. - Megismersz? 
- N..nem. - erőltettem meg a hangszálaim.
- Hogy érzed magad? 
- Jól, a..aranyos vagy. - suttogtam erőtlenül.
- Annyira rossz így látni. - a fiú szomorúan lehajtotta a fejét majd újra rám nézett könnyes szemekkel.
- Ki vagy? 
- Zayn. De nem emlékszel rám. A baleseted előtt nagyon szerelmesek voltunk. - nevette el magát. 
- Igen? - mosolyogtam én is.
- Azt hiszem..
- Megértem, hogy miért lettem beléd szerelmes. Tu..tudod elég helyeske vagy.
- Igen ezt már hallottam tőled egy párszor.
- Mesélsz rólunk egy kicsit? - pirultam el.
- Nos. Egy buliban ismerkedtünk meg a nyáron. Az elején nem kedveltél, de utána elég rendesen. Pár hete ismerjük egymást és elég jól elvoltunk. Tegnap nálam aludtál és reggel még mellettem ébredtél fel, és tudtad ki vagyok... de most már nem. Lehet ez neked furcsa, de én szerelmes vagyok beléd, és remélem, hogy nemsokára te is megkedvelsz. Nagyon nehéz volt hozzád közeledni de sikerült. Most mindent kezdhetek előröl.. újra meg kell hogy hódítsalak. De persze ha nem vagy rám kíváncsi akkor nem haragszom meg.
- Hmm.. lefeküdtünk már olyan értelemben?
- Dugtunk már? Sajnos nem.  - szomorodott el.
- Úristen kár. - nevettem el magam és zavaromban lehunytam a szemeim és újra megszólaltam. - Zayn.. én képes vagyok újra beléd szeretni. Viszont lehet nem kell annyit bajlódnod, mert ebből szerintem első látásra volt szerelem.. akármilyen szar is a helyzet. De valamit tenned kellesz azért, hogy elnyerd a bizalmam és a szeretetemet. 
- Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hidd el, de nem csak rajtam múlik. Viszont remélem, hogy visszaszerezlek.
- Fő a magabiztosság. De amúgy.. a balesetem.. az, hogy történt? 
- Én se tudom. Akkor történt, amikor együtt voltunk a kedvenc helyemen, amit ma először mutattam meg neked.. meg bárkinek is. Csodálatos volt. Csak hogy önfelsége levette a cipőjét.. nem hallgatott rám, és valamibe belelépett. Elmentem az autóért elsősegélydobozért amit amúgy nem találtam és mire visszasiettem, már nem voltál sehol. Úgy találtam rád, hogy nem voltál eszméletednél. Szóval el sem tudom képzelni, hogy hogy csináltad.
- Hát nagy részben az én hibám. De a tiéd is.
- Annyira szép vagy. 
- Te meg nagyon is helyes. - kacsintottam.
- Esetleg kérsz valamit?
- Édes vagy. I..igen kérek. Egy kávét. 
- Tudom hogy mivel szereted. 2 kávéskanálnyi cukorral és kis tejjel. Meglesz.
- Ismersz.. elég jól.
- Jobban ismerlek bárki másnál. De most megyek. Nemsokára visszajövök a kávéddal. - állt fel. 
- Várj! 
- Mond. Mit szeretnél - mosolygott kedvesen.
- Kapok egy puszit? És megölelnél? Jólesne.. 
- Öhm. Persze.
Láttam rajtam hogy kicsit zavarba jött. Lassan odajött hozzám, majd odahajolt és nyomott egy puszit a homlokomra, aztán megölelt. Igazán édes volt.
- Sietek vissza. 
- Rendben. - intettem. 

Igazán furcsa minden. Legfőképpen ez a Zaynes ügy. Nem tudom, hogy higgyek -e neki vagy inkább nem. Kicsit homályos minden.. persze megvan az oka. De ez tényleg különös. Amikor a közelemben volt éreztem valami pozitívat és sokkal jobban vagyok azok után hogy ő itt volt nálam. Nem is tudom. Nagyon helyes és aranyos. Az én ideálom ez a fiú. Nem tudom mi történt az elmúlt néhány évben, mert tényleg nem emlékszek semmire sem. Félek újra bízni és szeretni. Nem tudom, hogy készen állok -e rá. Igaz még nem ismerem, és előre nem ítélkezek. Még így műtét után kicsit kómás vagyok és fáj a fejem, anyát még nem láttam, de már szeretném nagyon, és vele is akarok beszélgetni Zayn-röl. Tanácsot szeretnék kérni a barátaimtól..